|
Ferenczi Béla Festőművész Életrajza |
|
1961-ben Kárpátalján született. Tanulmányait az Erdélyi Béla és Boksay József által alapított Ungvári Iparművészeti Szakiskolában végezte. Mesterei között az elismert, nagy szaktekintélyű Sütő János és Manaljó Ivánt kell megemlítenünk. 1981-ben a diploma (oklevél) megszerzése után, a képzőművészek körében számos kiállításon vettek részt alkotásai. A Kárpátaljai művészeti alapnál dolgozott, majd a kilencvenes évek elején bekövetkező politikai és gazdasági változások sodrában, Debrecenben talált művészterének megfelelő helyet. Gyermekkori emlékeiből táplálkozva szeretettel ábrázolja a paraszti lét mindennapjait. A gyümölcsök áttetsző színeit, a tanya világát, a természet harmóniáját, tisztaságát. Igyekszik mindig „újat” láttatni képeiben. Alkotásain visszaköszön a klasszikus realista festészet hagyományainak mély tisztelete. Műveim:
|